technikai elemzés

Németeknek áll a zászló - Technikai elemzés

Az amerikai piac tegnapi pozitív hangulata után újult erővel vágnak neki a mai napnak az európai piacok is. Mai cikkünkben három, német részvény grafikonját vizsgáljuk meg alaposabban. Ezek pedig a Beiersdorf, Deutsche Telekom, illetve az Infineon lesznek.

Egyre több a vételi jel - Technikai elemzés

Tegnap komoly megingást láthattunk a piacon ennek ellenére néhány részvény már nem esett új mélypontra, az MACD indikátor pedig vételi jelzésekkel erősítette meg a kialakult támaszszinteket. Mai elemzésünkben a Lufthansa és a Heidelbergcement árfolyamát vizsgáljuk meg részletesebben.

A halálos kereszt árnyékában - Technikai elemzés

Az olaj árfolyamának esésével az olajipari cégek árfolyama is esésnek indult. A MOL és az OMV árfolyama tavalyi mélypontjához közelít, ráadásul az árfolyamon hamarosan baljós jelek rajzolódhatnak ki, további esést előrevetítve. Mai elemzésünkben az OMV és a MOL grafikonját vesszük részletesebb vizsgálat alá.

Forint vadászaton - Technikai elemzés

A 300-as szint árfolyam fogságában vergődik a magyar forint napok óta. Következő cikkünkben megtudhatja, hogy milyen szintek állnak ellen az árfolyam csökkenésének illetve emelkedésének az EUR/HUF, illetve az USD/HUF grafikonján.

Japán jenben az erő - Technikai elemzés

A japán jen főbb devizapárokkal szemben sokat csökkent az utóbbi időben. Mi foghatja meg és esetleg fordíthatja meg az irányt? Mit gondolunk az USD/JPY, valamint az EUR/JPY grafikonjának az alakulásáról? Hogy ezt megtudja, olvasson tovább.

Ezekben a papírokban érdemes próbálkozni - Technikai elemzés

Bár egyre több kellemetlen hír érkezik szerte a világból a piacok esése mintha lelassult volna. A fontos támaszszinteken lévő vagy egy sávból éppen kitörő papírban könnyebben vehetünk fel kedvező hozam/kockázat arány mellett vételi pozíciót. Mai elemzésünkben az OTP mellett az MAN és az RWE árfolyamát vesszük részletesebb vizsgálat alá.

Nagyító alatt a dollár - Technikai elemzés

Erejét fitogtatta az utóbbi időben a dollár a főbb devizákkal szemben. Hol számíthatunk pihenőkre, valamint mikor fogyhat el a lendület? Cikkünkben az EUR/USD, valamint az AUD/USD grafikonját tekintjük át.

Vannak még jól festő papírok - Technikai elemzés

Bár az elmúlt két nap korrekciója ma könnyen letörlődhet, néhány papír olyan kulcsszintekről fordult, hogy a bizonytalanság közepette érdemes lehet szűk stop mellett vétellel próbálkozni. A MOL és az RWE mellett a Merck árfolyamát vizsgáltuk meg részletesebben.

Fordulásra felkészülni - Technikai elemzés

Mai cikkünkben az USD/CAD és az EUR/JPY grafikonját vizsgáljuk meg, ahol érdekes árfolyammozgásokra figyelhetünk fel, amik kiváló kereskedési lehetőségeket jelenthetnek számunkra.

Esni már nem tudnak - Technikai elemzés

Mai elemzésünkben a Deutsche Bank és a Heidelbergcement mellett a Raiffeisen grafikonját vesszük részletesebb vizsgálat alá.

Angolszászok és az euró - Technikai elemzés

A görög parának köszönhetően az euró alatt megmozdult a talaj, melyre gyengüléssel reagáltak a piacok. Ez az állapot viszont nem bizonyul hosszú távon tarthatónak, hiszen nem csak az európai gazdaság nyögi a válság terhét. Mai cikkünkben az EUR/USD, GBP/USD, valamint az EUR/GBP grafikonjain keressük az igazságot.

Gyengélkedő forint - Technikai elemzés

Már-már azt hihettük, hogy a forintnak sikerül talpra állnia, de a görög hatásoknak köszönhetően ismét visszatér a 300-as szintekhez. Most azonban fontos ellenálláshoz ért a piac, ami akár meg is foghatja az árfolyamot.

Mikor jön a fordulat? - Technikai elemzés

Nagyot zuhantak a piacok az elmúlt néhány hétben, így lassan érik már a korrekció. Hol várhatjuk, hogy az árfolyam, legalább egy rövid időre is megfordul? Mai cikkünkben az S&P500, EUR/USD és az arany grafikonját vizsgáljuk meg.

Innen fordulhatnak - Technikai elemzés

Bár az indexre tekintve továbbra sem látszik fordulat, egyedi részvényekben a több napja tartó esést követően jöhet egy-egy felpattanás. Mai elemzésünkben a Deutsche Telekom, a Heidelbergcement és az RWE árfolyamát vesszük részletesebb vizsgálat alá, ezek a részvények mutatnak halvány reménysugarat az emelkedésben bízóknak.

Forró forint piac - Technikai elemzés

Jelentőset gyengült a vezető devizákkal szemben a forint, nem várt szintekre emelkedve. Mikor állhat meg a forint a lejtőn és meddig juthat? A forint alakulását technikai szempontok szerint elemezzük.

Hol várhatunk fordulatot? - Technikai elemzés

Kezdenek egyre meredekebb esésbe váltani a piacok, azonban a támaszszintek környéki megpattanásokban bízva érdemes lehet rövid távú vételekkel próbálkozni. Mai elemzésünkben az OTP és a MOL mellett a DAX grafikonját vesszük részletesebb vizsgálat alá.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.